+36 30 4959207 muzeumdent@muzeumdent.hu 1013. Pauler utca 19.

Felnőtt fogszabályozás

Felnőtt fogszabályozás

A fogszabályozásról leggyakrabban a tinédzserek fogszabályozása jut az emberek eszébe, valójában azonban egyre több felnőtt dönt úgy, hogy a harapás szabálytalanságait, vagy a szabálytalanul álló fogakat fogszabályozóval korrigálja. A szabálytalanságok kamasz- és gyermekkorban történő kezelése abból a szempontból egyszerűbb, hogy ekkor még növekedésben van a gyermek. Ugyanakkor jó hír, hogy felnőttkorban is ugyanúgy lehet változtatni a meglévő állapoton fogszabályozással, ráadásul ugyanolyan hatékony eredményeket érhetünk el, mint fiatalkorban.

Nem szeretné, ha látszódna a fogszabályzó készülék? Erre is van megoldás! A modern fogszabályozók közé tartoznak az ún. láthatatlan fogszabályzók, melyek vagy a fogazat belső oldalára kerülnek, vagy pedig teljesen átlátszóak. Természetesen emellett a fehér színű fogszabályzó is igényes és diszkrét megoldás. Ma már a fogszabályzó az igényesség szimbólumává vált, hiszen azt jelzi a környezet számára, hogy az illető ad magára és fontos számára az egészsége. Arról nem is beszélve, hogy milyen sok fogászati problémát lehet megelőzni vele.

Honnan lehet tudni, hogy fogszabályozásra van szükségem?

Torlódás- Torlódásról akkor beszélünk, ha a felnőtt fogaknak nincs elegendő hely a kitöréshez és az igazodáshoz. Ilyenkor bizonyos esetekben szükség lehet egy, vagy több fog eltávolítására, hogy helyet biztosítsunk a többi fognak.

Az eszétikai problémák mellett (pl a torlódott, szabálytalanul álló fogak) például az állkapocs kattogása, fájdalma is utalhat fogszabályozás szükségességére. A leggyakrabban az alábbi esetekben lehet szükséges a fogszabályozó kezelés:

Túlharapás – Túlharapás akkor fordul elő, ha a felső állkapocs jobban kiáll, mint az alsó. Emiatt az áll beesettnek, a mosoly pedig szabálytalannak tűnhet.

Keresztharapás – Előfordulhat a fogsor első és hátsó részén is.

Alulharapásról („bulldog-harapás”), vagy elülső keresztharapásról akkor beszélhetünk, ha az alsó állkapocs jobban kiáll, mint a felső. Ilyenkor az alsó fogak takarják a felső fogakat. Ez az állapot gyakran növekedési rendellenességek eredménye.

Oldalsó keresztharapásnál általában aszimmetriát látunk, például az állcsúcs valamelyik irányban kitér.

Résesség – A foghézag vagy résesség egy gyakori probléma, leglátványosabb formája, amikor az elülső fogak között kisebb, nagyobb rés látható. A résességnek több oka is lehet. Előfordulhat akkor, amikor a fogak és az állkapocs mérete nem egyezik, így túl sok hely van a fogak között. Ha a két első fog között kis rés van, akkor például a nyelv fogaknak nyomódása is okozhatja a rés növekedését. Bármi legyen is az ok, a probléma orvosolható!

Nyitott harapás – A nyitott harapás olyan malokklúzió (harapási probléma), amikor a felső és az alsó fogak nem a megfelelő helyzetben záródnak össze. A fogak nem fedik egymást, ami miatt “nyitottnak” tűnnek. A nyitott harapást okozhatja a fogak, vagy az állkapocs helyzete esetleg a kettő kombinációja. Előfordulhat az elülső fogaknál (elülső nyitott harapás) vagy a hátsó fogaknál is (oldalsó nyitott harapás).

Nagy/ extrém mértékű állcsont eltérések, harapási rendellenességek – Vannak olyan helyzetek amikor sajnos az állcsontok elhelyezkedése, fogívek érintkezése között már akkora eltérés van, hogy a fogszabályozó kezelés már önmagában nem elég.

Ezekben az esetekben a fogszabályozó kezelést kiegészíti egy korrekciós állcsont-műtét a kezelés közben. A leggyakoribb ilyen eltérések: extrém mértékű – túlharapás (distal-harapás), bulldog harapás (alsó fogak jóval előrébb vannak), nyitott harapás (pl. fogak elől nem érnek össze), és ezek esetleges kombinációja. Egy ilyen műtétet egy sor igen precíz vizsgálat és előkészület előz meg a tervezés folyamán.

A műtét során az állcsontokat egy kedvezőbb pozícióban rögzítik. Rendelőnkben több évtizedes tapasztalattal bírunk ezen a téren is és itt is kiemelt jelentősége van a digitális tervezésnek. Jelenleg ma Magyarországon mi egyike vagyunk azon kevés rendelőnek, ahol ilyen jellegű eltérésekkel egyáltalán foglalkoznak.

Milyen egyéb előnyei vannak a felnőtt fogszabályozásnak?

Az esztétikai szempontok mellett a fogszabályozásnak további fontos egészségügyi előnyei is vannak. Ezek közül gyűjtöttük össze a legfontosabbakat:

Kisebb a fogszuvasodás esélye – A szabálytalan fogsor rendkívül megnehezítheti például a megfelelő szájhigiénia fenntartását is. A nehezen hozzáférhető fogközök például a fogszuvasodást okozó szájüregi baktériumok táptalajává válhatnak. A szabályos fogsor és a megfelelő szájhigiénia esetén lényegesen kisebb lehet a fogszuvasodás esélye.

Fogkopás elkerülése – Ha a fogak nem megfelelően állnak, akkor helytelenül igazodnak egymáshoz, ez pedig azt jelenti, hogy az étel rágása közben az erő nem egyenletesen oszlik el. Ez a fogak “laposodásához” és a fogzománc kopásához vezethet. Fogszabályozással azonban ez a probléma is orvosolható.

Állkapocsfájdalom ellen – Sokszor az egyenlőtlen terhelés miatt a szabálytalan fogazatú pácienseknél állkapocsízületi rendellenességek jelentkeznek, amelyek kattogást, pattogást vagy akár fájdalmat okoznak a száj nyitásakor vagy zárásakor.

Hogyan zajlik a fogszabályozás?

Az első konzultáció során kötetlenül megbeszéljük az igényeket és a célokat, valamint egy alapos vizsgálat során megállapítjuk a szükséges teendőket. Minden esetben személyre szabott kezelési tervet készítünk, és azt a megoldást keressük, mely az Ön problémájára az legjobb megoldást kínálja.

Fogszabályozás rögzített készülékkel

Talán a leggyakoribb és legszélesebb körben ismert fogszabályzó a rögzített készülék. A fogak elülső részére fém, porcelán-kompozit bracketteket helyezünk fel kompozit ragasztó segítségével, ezeken keresztül húzunk egy drótot, amelyet időszakosan szorosabbra állítunk. Ezáltal a fogakra erőhatást fejtünk ki, így elősegítve, hogy azok a kívánt pozícióba rendeződjenek. A brackettek többféle színben elérhetőek, beleértve az átlátszót is. A belső fogszabályzó készüléknél a brackettek a fogak belső oldalára kerülnek. A szájpadlás tetején elhelyezett eszközzel is fejthetünk ki erőhatást. Csavarok segítségével kifelé irányuló nyomással a szájpadlás csontjait késztetjük tágulásra.

Fogszabályozás kivehető készülékkel

A rögzített fogszabályzó mellett léteznek az átlátszó, kivehető fogszabályozók, ilyen például az alignerek (pl.Invisalign). Működésük elve, hogy minden egyes sín mozgat egy kicsit a fogakon, azonban étkezésnél és szájápolásnál kiveszik azokat.

Mennyi ideig kell viselni a fogszabályozót?

Ezt a kérdést nagyon gyakran teszik fel a fogszabályozást fontolgatók és a már kezelés alatt állók.

A fogszabályozó kezelés időtartama a különböző emberek esetében eltérő lehet, attól függően, hogy milyen egyéni igényeik vannak, és mennyire komoly korrekcióra van szükség.

Egyes pácienseknél a kezelés időtartama 3 év vagy annál is hosszabb lehet, míg más pácienseknél csak 12 hónapra vagy annál is kevesebbre van szükség. Átlagosan körülbelül 18-24 hónapig tart a fogszabályozó kezelés.

Sokan úgy gondolják, hogy a fogszabályozás nekik is ugyanolyan lesz, mint a fogszabályzós barátaiknak, ennélfogva a kezelés időtartama sem fog eltérni jelentősen. Mivel mindenki különböző, ezért nincsenek általános megoldások, mindenkinek teljes mértékben személyre szabott kezelésben kell részesülnie a siker érdekében.

Az egyéni sajátoságok mellett számos tényező befolyásolja a fogszabályozás időtartamát. Ilyen például többek között a páciens elkötelezettsége, valamint a probléma “súlyossága”. Míg ezek mind nagyon fontos szerepet játszanak a kezelés időtartamában, nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyének biológiai sajátosságait sem. Például szem előtt kell tartani, hogy a fogak mindenkinél különböző sebességgel “mozognak”. És még talán ezeknél is fontosabb a páciens életkora. Ennek ugyanis komoly szerepe van a kezelés időtartamában, mivel a gyermekek és a tinédzserek még növekedésben vannak.

Ez azt jelenti, hogy ebben az életkorban az állkapocs is folyamatosan változik, fejlődik. Gyermekeknél emellett bizonyos esetekben a felnőtt fogak még nem törtek ki teljesen, vagy a tejfogak még makacsul a helyükön vannak. Ha a felnőtt fogak már teljesen előtörtek, akkor a páciens már várhatóan készen áll a teljes fogszabályozásra, így az gyorsabb és egyszerűbb lehet.

Amíg egy tinédzser még fejlődik (csontozat szempontjából), az általában megkönnyíti a fogszabályozóval történő korrekciót. A felnőttek ezért hosszabb ideig viselhetnek fogszabályzót a kezelési eredmény elérése érdekében, mivel a növekedés már befejeződött. Természetesen ez NEM jelenti azt, hogy a felnőttek esetében nem elérhető a korrekció, esetükben is látványos eredményeket érhetünk el. Így a céltól függően egyes felnőttek esetében is lehetőség van arra, hogy egy éven belül elérjék a kívánt eredményt.

Csúcstechnológiával és szakértelemmel a gyönyörű mosolyért

Pácienseink számára igyekeztünk minél gördülékenyebbé tenni a fogszabályozás folyamatát, éppen ezért rendelőnkben minden egy helyen elérhető ami a kezeléshez szükséges. Önnek nem kell időt töltenie utazással, vagy hosszas várakozással, hiszen nálunk az összes szükséges készülék rendelkezésre áll.

Az elengedhetetlen panorámaröntgen, teleröntgen segítségével például rendkívül pontos, kiváló minőségű képet kaphatunk a fogak állásáról, mindezt minimális sugárdózis mellett, így az teljesen biztonságos. Emellett a nálunk elérhető csúcstechnológiát képviselő 3 dimenziós intraorális szkennerrel jobban megtervezhető a fogak állása, ami a sikeres fogszabályozáshoz kiemelten fontos. Segítségével minimálisra csökkenthető a mintavételezés szükségessége, valamint lehetővé válik a digitális mosolytervezés. Mindez a több mint 20 éves tapasztalatunkkal és a több száz sikeres kezeléssel kiegészülve garantálja, hogy Ön a legmagasabb szintű ellátásban fog részesülni.

Ha fogászati kezelésre érkezik hozzánk, az alábbiakra kérjük:

  • A kezelés megkezdéséig a rendelő várójában viseljen maszkot.
  • Fontos a megfelelő kézhigiénia fenntartása, a rendelőbe érkezéskor használja a kézfertőtlenítőt.

Köszönjük megértését és együttműködését!

Időpont foglalás

Kérjük töltse ki az alábbi űrlapot!

    Minden jog fenntartva © 2023